Galéria

Tekintse meg képeinket!

Állatok világnapja 2010


2010. október 9-re szerveztünk családi napot az Állatok Világnapja apropóján. Célunk volt a felelős állattartásra figyelemfelhíváson túl, hogy szélesebb körben megismertessük tevékenységünket. Játékos versenyeken, ügyességi feladatok megoldásában vehettek részt a gyerekek, a felnőttek előadást hallhattak a felelős állattartással, állategészségüggyel kapcsolatosan illetve a kutyák terápiás céllal való alkalmazásáról. Köszönet a tartalmas tájékoztatásért Dr. Németh Mariannak, Dr. Bozi Róbertnek és Farkas Irénnek.

Záró eseménye volt a napnak a korábban „mit jelentenek nekünk az állatok”címmel meghirdetett rajzpályázat értékelése. Több mint 250 alkotás érkezett, igazán színvonalas rajzokat nyújtottak be a gyerek. Mindenki kapott oklevelet a részvételért, a legügyesebbek pedig jutalomban részesültek. Támogatóinknak hála lehetőségünk nyílt sütivel, almával megvendégelni a lelkes gyerekeket és az őket elkísérő családtagokat.

Támogatók:Turán Mihály, Meskó Hajnalka, Csepi Könyvesbolt, Takáts Zoltán, Vénusz játékbolt.

Galéria Galéria Galéria Galéria Galéria Galéria Galéria Galéria Galéria Galéria Galéria